Amikor a villanyszerelés Mosonmagyaróváron is gondot okoz

villanyszerelés egy szakma, és ez Mosonmagyaróváron is így van

Persze, tudom, hogy ez nem helyszín függő, de nekem Mosonmagyaróváron kellett megoldanom a villanyszerelést. Miért pont ott? Nos, azért, mert ott vettünk lakást. A feleségem diplomás fogászati asszisztens, és oda csábította egy fogorvos. Én pedig online dolgozom, semmi kötődésem nincs igazán a jelenlegi lakóhelyünkhöz, úgyhogy örömmel vártam a költözést. De hogy jön ide a mosonmagyaróvári villanyszerelés?
Hááát! Az úgy volt! – kezdhetném a kis történetemet, de a helyzet az, hogy ez a villanyszerelés majdnem az életembe került. Mindjárt itt az elején leszögezem, hogy semmi közöm a villanyszereléshez. Ha csak az nem, hogy gyerekkoromban a nyári szünet egy részében a nagybátyámmal jártam kisegítőként, aki villanyszereléssel töltötte a napjait. Na jó! Az volt a hivatása! Így aztán láttam ezt-azt, és persze azt gondoltam, hogy majd én a kezembe veszem az ügyeket, és megoldom a mosonmagyaróvári lakásunkban a villanyszerelést. Mi volt a feladat? Nos, nagyon egyszerű. Egy panellakásban kellett az aljzatokat, a kapcsolókat lecserélni, és mivel villanytűzhelyt szerettünk volna, oda kellett vezetéket és egy csatlakozót, dugaljat vinni. Azt hiszem így hívják.

És akkor lett egy második születésnapom

Panellakásról lévén szó, azt biztosan sokan tudják, hogy ott ilyen alumínium vezetékek vannak a panelekbe építve, szürke színű borítással. Na, ezzel az a probléma, hogy ezeket nem lehet kihúzni, ha rövidek egy törés miatt, mert fixen állnak a helyükön. Gondoltam, hogy majd meghosszabbítom egy vezetékkel, és minden rendben lesz. Erre egyébként azért volt szükség, mert amikor szereltem ki a régi aljzatokat a falból, itt-ott eltöredeztek. Ó, hát mit nekem villanyszerelés, ha már Mosonmagyaróváron lakhatok, hálából ezt csuklóból megoldom! Frankón összeraktam mindent, a konyhába is elvittem az áramot – legalábbis akkor úgy gondoltam – tehát visszakapcsolhatom a biztosítéktáblát az ajtó fölött. És akkor villanófény, durranás, sistergés, és minden, amit el tudnak képzelni. Én meg leestem a létráról. Túléltem, de nem sokon múlott. Fel sem mertem hívni a nejemet, inkább elővettem a telefonomat, és beírtam, hogy villanyszerelés Mosonmagyaróvár. A lista feldobta a Top-Plus Kft.-t is, nekem szimpatikus volt a név. Kijött a tulajdonos és a villanyszerelő, és megtudhattam, hogy ma újra megszülettem. Gyakorlatilag mindent elrontottam, amit csak lehetett. A szakemberek nem kis munkával mindent helyre állítottak, már van áramunk, új vezetékeink, új biztosíték táblánk. Bízzuk ezt a szakemberekre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük