Új élet, új ház
Két évvel az esküvőnk után jutottunk el oda, hogy az addigi albérletünkből egy saját újépítésű házba költözhettünk. Volna, ha már elkészült volna teljesen. De nehéz találni olyan vállalkozót, aki ha meghallja, hogy csak burkolás Mosonmagyaróváron a feladat, nem mondja azt, hogy jövő tavasszal van szabad időpontja erre a munkára.
Hogy ennyivel is előbbre legyünk, kiszámoltuk a szükséges anyagmennyiséget, és megvettük a burkolatot. Ott árválkodott a garázsban, arra várva, hogy valaki, aki ért hozzá, letegye a nappalinkban. Gyönyörű márvány mintázatú gres lapokat választottunk, mert ez az a minta, ami sosem megy ki a divatból, és szinte minden lakberendezési stílushoz passzol. Már csak kellett volna valaki, aki vállalja a burkolás mosonmagyaróvári kivitelezését záros határidőn belül.
Végre indulhat a burkolás Mosonmagyaróvár egyik legújabb lakásában!
Már szinte teljesen feladtam a reményt, hogy sikerül találnunk valakit, aki burkolást vállal Mosonmagyaróváron. Annyira, hogy el is kezdtem YouTube videókat nézegetni arról, hogy hogyan kell elteríteni az aljzatkiegyenlítőt, és kiszintezni az alapot. Ekkor futottam össze véletlenül az egyik új szomszédunkkal, akivel szóba elegyedtünk a ház előtti parkolóban. Elmondtam neki a bánatom, hogy a burkolás Mosonmagyaróváron nekem megoldhatatlan feladatnak tűnik. Mire mosolyogva meginvitált a saját készülő félben lévő lakásába. Éppen akkor végezték nála az utolsó simításokat a burkolók, a fürdőszoba csempe fugázásával.
Nevetve mondta nekik, hogy hozott egy új megbízót, és képzeljék el, hogy a feladat nagyon meglepő lesz. Burkolás Mosonmagyaróvár másik új lakásában. A szomszédban. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor ahelyett, hogy jövő nyárra kaptam volna időpontot, az volt a válasz, hogy a szomszédom lakása után még van egy hasonló munkájuk, de két hét múlva valószínű tudnának is kezdeni, ha úgy gondolom. Már hogyne gondoltam volna!
Két hét, és még kettő, aztán jöhetnek a bútorok!
A terep felmérése, és az ár megbeszélése után, két hét múlva valóban felvonult a csapat nekilátni a burkolásnak. Néhány egyéb munkát is rájuk bíztunk még, mert úgy voltunk vele, ha már ott vannak, és vállalják is, kifestetnénk velük a nappalit, mert időközben meggondoltuk magunkat, hogy ne maradjanak fehérek a falak mégsem. Amíg a Top Plus Kft. emberei dolgoztak, mi megrendeltük az új bútorokat, így mire levonult a festő és burkoló brigád, már nyugodtan várhattuk a bútorszállítókat a tökéletesen befejezett lakásunkban.